Termékeny utazós évem remek perceire áldoztam időt hosszú néma csenddel és sok-sok pötyögéssel a klaviatúrán. 11 külföldi út, 9 ország, üres pénztárca! 2018, mutasd magad!

 

Vatikán – Integettem a Pápának

A 2017-es év utolsó napján történt, hogy Papa Francesco kilépett a Szent Péter-bazilika erkélyére, s azt mondta nekem – és a rajtam kívül ott ácsorgó még két-háromezer felebarátomnak –, hogy CIAO! Aztán ráadásként jóságosan meg is áldott minket. Nyomban tudtam, hogy ez a 2018 nem lesz semmi, majd gyorsan bekövettem a pápát az Instagramon. Komolyra fordítva a szót, volt abban valami lélekemelő és megindító, ahogy több ezer ember elcsendesedik, ahogy Francesco, ez az argentin, vegyésztechnikusból lett katolikus egyházfő megnyugtató hangján olaszul szól minden egyes emberhez, aki nyitott a szavaira.

 

 

Csehország – Bepillantás a Szex Segédeszköz Múzeumba

Értitek, megáld a pápa, aztán fejest ugrok az erkölcsi fertő feneketlen tavába. Prágában a Sex Machines Museum az a hely, melynek belépője drága (10 €), ehhez képest terei kicsit, a kiállított tárgyak nem túl számottevőek, és mégis… emlékezetesnek mindenképpen mondanám. Különösen, az a fekete-fehér néma pornófilm, mely a 20-as évek szexfantáziáit idézi. Nincs helye a megbotránkozásnak, a kisfilmek alapján akkor egy fülharapás is rendkívül obszcénnek számított.

 

 

Szlovénia – A Bledi-tó csendje

A tóhoz márciusban látogattam el, egy olyan periódusban, mikor elegem lett az emberiségből. Budapesten élek, és ezzel az év 70%-ban teljesen elégedett is vagyok. Szeretem, a lehetőségeket, szeretem hazafelé menet a budai oldalról megcsodálni a Parlament épületét, szeretem, hogy bármikor elmehetek moziba, vagy vehetek egy sós-karamellás fánkot, amivel kiülhetek a Duna-partra. Ám néha vannak olyan időszakok, mikor a mindennapok személytelensége kicsit kimarja a lelkemet. Mintha a budapesti lakosok emberségét, jóságát és segítőkészségét elpusztította volna egy ragályos vírus, és lassacskán engem is igyekezne megfertőzni. Olyankor jó egy kicsit elvonulni, hogy lássam, ez máshogy is működhet.

A Bledi-tónál, egy lélek se járt aznap. Nem akartak nekem jönni, rám lépni és rám kiabálni sem, amiért nem tartom a lépést a tömeggel. Körbejárva a tavat megnyugodtam egy időre.

 

 

Lengyelország – Borozás a naplementében

A Slowinski Nemzeti Parkban található Európa ,,tengerparti sivataga”, ahol a homok összeér a szívemnek kedves Balti-tengerrel. Itt borozgattam én július közepén a naplementében.

 

 

Görögország – Családdal keresztül a Balkánon

Gyerekkoromban minden nyáron átszeltük a Balkánt, hogy a fullasztó út végén, mikor a hegyek szerpentinjeit elhagyva először megpillantottuk a tengert, sebesen leparkoljuk, és fejvesztve rohanjunk csobbanni egyet.

Augusztusban a szüleimmel hármasban utaztunk Korfuig egy légkondi nélküli autóban – megspékelve a fejsérüléses Édesanyámmal (sztori itt). Tiszta múltidézés volt!

Még macedón felségterületen járhattunk egy kietlen benzinkúton, ahol befoglaltuk az egyetlen rendelkezésre álló alumínium asztalkát. Kipakoltunk minden otthonról megmaradt elemózsiát, és a macedón Morzsi kutya – nem ismerek egyetlen tipikus macedón kutyanevet – társaságában kényelmesen megebédeltünk. Mintha visszajátszottuk volna a 20 évvel ezelőtti útjaink egyik ominózus jelenetét. Az emlékeimben hirtelen még a húsos káposzta konzerv emléke is megszépült! És akkor kezdődött csak a kaland.

 

 

Olaszország – Kacsák vs. evezősök

Leccoban a Comoi-tó partján lógattuk a lábunkat a barátommal – oh, nem, a barát olyan snassz… inkább a fiúmmal. Az retrósabb. –, és egymást átkarolva idillien révedtünk a távolba, mikor a tó közepén átsuhant előttünk két evezős, akiket egy kacsa követett. Abban a felfokozott pillanatban minden porcikámmal szurkolni kezdtem a kacsának, és bíztam győzelmében. Peregtek a másodpercek, a kacsa verejtékezve küszködött a nyilvánvalóan kiegyenlítetlen küzdelemben. A két sportszerűtlen evezős elsuhant mellette, ő pedig irányt változtatott, s inkább odaúszott a lábunk alá.

Ez volt az első utunk közösen, a fiúmmal, Dáviddal (mert van tisztességes szép magyar neve is), és ez volt az első olyan hely és pillanat, ami mindkettőnknek egyedi volt, kivételes, először jártunk itt. Akkor betódult elénk a rózsaszín köd, tűzijáték durrogott, katartikus zene szólt a háttérben. Hiszen lett egy állandó útiTÁRSAM.

Tudom, tudom. Csöpögő nosztalgia. Néha ilyet is tudok.

(Leccoról bővebben itt)

 

 

Összegezve, osztva szorozva és mindennek véve a reciprokát, még rengeteg és rengeteg pillanatom volt 2018-ban, amiért az átlagosnál is hálásabb vagyok. Pozsony, Cuenca, Szarajevó, Krakkó… meg a többi.

Hasonlókat, jobbakat, és még annál is csodásabb 2019-et kívánok kedves Olvasó! Utazást, felfedezést, kivételes emlékeket és fenséges ízeket!