Távol a város zajától – Bled

Ha a Bledi-tóra gondolok, mindenféle mesebeli forgatókönyv jut az eszembe, miért épít valaki egy megközelíthetetlen templomot egy apró szigetre. Vajon az építész tudta, hogy ezzel millió ember szívét dobogtatja meg és vonzza ide őket évszázadokkal később?

Egy ásítozó ljubljanai reggelen szálltunk fel a vonatra. Már hiányzott a vasút, előző nap csupán nyolc órát ültünk rajta, még igényeltük. Utunk másfél órán át Jesenicén keresztül vezetett Bled Jezeróig, azaz a tavunkig. Előre felkészültünk röpke két-háromszáz tolongó emberre, akik fejvesztve rohannak a tóhoz, hogy hápogó kacsákkal, kecses hattyúkkal, meg lélegzetelállító panorámával fényképezkedhessenek. Mindezért természetesen kíméletlen közelharcra is képesek. Egy kacsás képért? Bármit!

Ahogy lepattantunk az állomásra, azon a kihalt peronon mindhármunknak ugyanaz a gondolat futott át az agyán:

Na, de, hol vannak a turisták?

Az állomáson összesen öten bámészkodtunk. Mi hárman magyar lányok, meg a női wc előtt dohányzó kiélt helyi alakok délelőtti sörrel a kezükben. Egy középkategóriás amerikai vígjátékban ebben a jelenetben tücsökciripelés kevertek volna be aláfestő zeneként. Egy pöppet elbizonytalanodtunk, jó helyen járunk-e, de mikor megkerültük az állomást és a mélyben ott fénylett a sötét víztömeg, úgy gondoltuk, azért olyan rossz helyen mégsem lehetünk. Elkezdtünk lekacskaringózni a töltésről.

Kalandvágyunkat csupán a szemerkélő eső árnyékolta be, de szerencsére ott volt nekünk Nelli, aki csapatunk állandó derülátó tagja. Szerinte csak akarnunk kell, nem önző becstelen módon pofátlanul, csak a realitások határán belül, és az megadatik. Általában én nem hiszek az ilyen ezoterikus dolgokban, de Szlovéniában voltunk, itt minden más.

Mindhárman azt kívántuk, húsz percen belül álljon el az eső.

Én bónuszként még hangosan hozzácsaptam egy deltás szlovént fehér lovon a kívánsághoz. Nelli lekorholt, miszerint túl sokat kértem, ezért megegyeztünk, hogy nem feltétlenül kell lovon ülnie, jöhet biciklivel is.

A tóparton olyan régi ismerőssel találkoztam, akivel már hónapok óta nem futottam össze: a csenddel.

A budapesti forgatagban valahogy már nem is tűnik fel, hogy folyton zajban élek. A forgalom, emberek csacsogása, a szomszéd vécétartályának hangja és száguldozó mentőautók zajában. Itt pedig újra egyedül voltunk, mi, a tó, és a lelki békénk. Újra tudtunk lélegezni, ami már nagyon hiányzott.

 

TÓtörténet 1 percben

A vízpart engem mindig elgondolkodtat, itt pedig vízből van bőven. A Bledi-tó Szlovénia második legnagyobb természetes tava. Keletkezése sajátos olvasatban valahogy így alakult: egyszer volt, hol nem volt, rendkívül sok évvel ezelőtt volt egy csinos tektonikus medence, melyet a bohinki gleccser formálgatott, alakítgatott, ahogy fagyiskanál a fagylaltot szokta. Az a bizonyos kanál azonban belecsorbult egy hatalmas sziklába, amit ma Bledi szigetnek nevezünk. Azt ott hagyta nekünk, hogy 15 euróért szabadon átgondolázhassunk rá. Fuss el véle.

A szigetre valóban felfogadhatunk gondolást, aki ezért a pofátlan összegért FEJENKÉNT át is visz. Minket csak vitt volna, mert előjött belőlünk a fukar magyar, ráadásul minimális költségvetéssel gazdálkodtunk. Legközelebb! Avagy nyár idején át is úszhatunk, hiszen 24 fokra is felmelegszik a tó vize, partját szabadstrandok övezik. Sőt, az északkeleti részen jóegészségünkért csobogó termálforrások is találhatók.

A tó körüli 6 km hosszú ösvényen kényelmesen, saját tempónkban – egy gasztronómiai kitérővel – kb. két-három óra alatt értünk végig. Ahogy felnéztem a Karavankákra, az Alpok hegyvonulatára, olyan mesebeli volt mindez, hogy az sem lepett volna meg, ha elüget mellettem egy unikornis vagy tényleg erre jár egy deltás szlovén fehér lovon, akit Lovronak hívnak.

Mit érdemes még megnézni a környéken?

Bled várához mindenképpen javallott felsétálni. Elsősorban a panoráma és a tömény történelem miatt, másodsorban azért, mert a környéken 2 kilométeres körzetben nincsen nyilvános wc. A bekezdés címe akár az is lehetett volna: mi motivál egy alföldi lányt, hogy megmásszon egy hegyet?

A Vintgar szurdok képek és beszámolók alapján egy csodagyönyörű szurdokvölgy, melyet a Radova folyó vájt ki. Sajnos ide nem jutottunk el a korai sötétedés miatt. Talán ezért érdemes egy kicsit később tavaszi időpontot választani az utazásunknak, hogy egy nap alatt beleférhessen ez a két csoda.

 

Végezetül az eső elállt, kívánságunk tehát valóra vált. Sőt, ahogy visszaszálltunk a vonatra, az ablakból egy teljesen másik Bledi-tavat láttunk. Már nem felhő árnyékolta, szürke vizet, hanem napfényben úszó kiszínezett tájat. Mindkettőért érdemes ideutazni, mert az emberekből olyan hatást vált ki, hogy hirtelen kedvük támad örömtáncot járni 🙂

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..