Az én bakancslistám | Hátrányos helyzetű utazóknak

Ha megkérdezik tőlem, hová akarok eljutni záros határidőn belül, megszeppenek, pipacspirosra vörösödöm, és annyit dadogok el, hogy m-m-m-mindenhova! Plusz egy-két helyre.

Azon a végtelen hosszú listán szinte az összes ország rajta van leszámítva Szomáliát és még néhány háborús övezetet. Bedobhatnám, hogy ,,én bizony mindenáron elutazok Mauritiusra”, bár ennyi erővel Csodaországra is gyűjthetnék, fakultatív programként meg kriketteznék az angol királynővel. Maradjunk csak a realitások kérges talaján, és ne feledjük, átlagfizetésből ne akarjunk telhetetlenek lenni. Figyelembe kell vennem az álmaimat, el kell osztani minimum kettővel, szemfülesen figyelni kell a repjegyárakat, hogyha egyszer hajnali háromkor egy ,,ereszdelahajam” buliból hazajövet éppen pont megfizethető az a kubai út, ott legyek a szerencsések között. Persze aszkéta életet élve egy éven keresztüli gyűjtögetéssel biztos összespórolnám a jegyet a Föld másik féltekére, de ezzel párhuzamosan csendben meg is őrülnék az utazási elvonási tünetektől.

Tehát íme az én költséghatékony/avagy abszolút nem reménytelen úti céljaim:

Grúzia

Ez az ország egy kietlen mesebirodalom. Itt még van tér, van mit felfedezni, a természet szinte hallhatóan lélegzik. Grúzia számomra még abba a titokzatos Bermuda-háromszögbe esik, ahova nem özönlenek a turisták. Bár csak beszámolókból és mások által késztett fotókból tájékozódom, mindig is tudtam, hogy mi ketten jól kijönnénk Grúziával. A pénztárcabarát árai pedig még szimpatikusabbá teszik nekem, low budget utazónak.

forrás: Worldatlas https://www.worldatlas.com/articles/religious-beliefs-in-georgia.htm


Mongólia

Hozzá kell tennem, hogy egyetem alatt az altajisztika szakon turkológia mellett a mongolisztika izgalmas tudományával is csiszoltam az elmém. Bár nem tudok hátrafelé megülni egy lovat, de olvastam A mongolok titkos történetét és két évig tanultam burjátul (ami egy mongol nyelv). Ennek ellenére még soha nem jutottam el a hegyek és sivatag határolta hatalmas füves pusztára. Amiben biztos vagyok: alföldi végtelen lapossághoz szokott lányként, nekem ez biztos otthonos lenne!

 

Törökország, Nemrut Dağı /Nemrut-hegy

Törökországnak temérdek pontján nem jártam még… szégyen-gyalázat! Évek óta hatalmas álmom a Nemrut-hegyhez eljutni az ország keleti részén, ahol hatalmas kőfejek hevernek sejtelmesen a hegyoldalban. Egy sas? Oroszlán? Örmény, görög és perzsa istenek? Hogy kerültek ezek ide? Mi célt szolgáltak? Szeretném látni őket a saját szememmel.


Kuba

Hogy ne hozna izgalomba egy olyan színes ország, ahol ladák száguldoznak az utcán, az emberek ennyire szeretnek élni és sorba kell állni a stopposoknak a következő fuvarért a főutakon. Milyen távoli világ ez? Muszáj egyszer látnom. Az utazás nem két fillér, de – megfelelő tervezéssel – hiszek benne, hogy kivitelezhető.


Izland

Sokan kérdezhetik: mit keres egy olyan ország a listámon, ahol egy kiló kenyér a szupermárketben 1000 forintba fáj? Jogos!

De! Nekem is lehetnek közalkalmazott létemre a valóságtól elrugaszkodott terveim, nem? Annyira lenyűgöz ez a hétköznapi jégkorszak, hogy valószínűleg egy nap, zsebemben egy megfizethető fapados jeggyel (Wizz Air), valamint néhány zsemlével és egy rúd turistaszalámival a hátizsákomban én is nekivágok. Ha egy lefagyott kislábujjam bánja, akkor is látni fogom a sarki fényt. Oké, oké, még bedobok egy gyapjúzoknit is a szalámi mellé.


Portugália, Lisszabon

Bennem valahol elveszett egy portugál. Mindenesetre előző életemben bizonyára halász voltam és az Atlanti-óceánon fogtam a tőkehalat. Időről-időre visszavágyom Portugáliába, ahol az embereket izgalmas nyugalom lengi körül. A dombokon araszoló sárga villamos, a háborgó tengerparton emelkedő szürke Belém torony, szívszaggató fado zene. Lisszabon fehér folt a térképemen, ám szerencsére már csak idő kérdése!


Kambodzsa, (Thaiföld, Vietnám, Laosz)

Mostanában azt hajtogatom, hogy ,,addig nem akarok családot alapítani, míg el nem jutottam Kambodzsába.” Egyeseknél a sorrend, míg belevág a reprodukálásba: növény, kutya, gyerek. Nálam ez valahogy így néz ki: növény, európai utak, Dél-Kelet-Ázsia. A dél-kelet-ázsiai térséget megközelítő út rögös, pontosabban maga a repülőre való összekalapozása adja fel a leckét. Hosszú ideig kellene kenyéren és vízen tengődnöm, és még kevesebbet utaznom, hogy összegyűjtsem az útravalót. Viszont miután kipengette az utazó azt a bizonyos összeget, megnyílik előtte a költséghatékony mennyek országa. Kívánom ezt magamnak is. Ámen.

forrás: Director https://www.director.co.uk/explore-the-wonders-of-cambodia-21512-2/

 

+1 Jemen, Socotra szigete

Azt állítják, a világ egyik legnehezebben megközelíthető szigete. Ezért olyan izgalmas! Jemen és Szomália között fekszik paradicsomi magányában. Az elszigeteltségének köszönhetően sehol másutt nem található növény és állatvilág konzerválódott ezen a szigeten, úgy mint a vörös nedvű sárkányvérfa vagy a socotrai napmadár.

 

És még sorolhatnám. A listám tényleg végtelenül hosszú, és szerencsére minden sorsszerűen beeső külföldi lehetőségnek tapsikolva tudok örvendezni.

Ha tetszett a bejegyzés, itt is megtalálsz:

Facebook: Világgá mentem, majd jövök

Instagram: anna_vmmj

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .