Látnivalók Korfun, melyekről az útikönyvek nem beszélnek

A híres-neves görög isten, a deltás Poszeidón egy kissé szeles szerda reggel a Jón-tengerben úszkálva megpillantotta a parton a pazar külsejű, folyami nimfa felmenőkkel büszkélkedő Kerkürát, és hát mit ad isten, nyomban bele is habarodott. Poszeidón nem volt az a bátortalan, kivárós típusú férfi, nem úszkált arra másnap, sem a rákövetkező pénteken, hátha véletlenül összefut álmai nimfájával. Ott azon a szeles szerdai reggelen fogta magát, és rögtön el is rabolta Kerkürát. Attól függetlenül, hogy a tenger istene nem volt egy türelmes fajta, még udvariasság bőven szorult belé, s a kiegyensúlyozott házastársi boldogság érdekében megvásárolta az addig még névvel nem rendelkező Jón szigetet, hogy szívbéli örök szerelméről keresztelje azt el.

Hát melyik elrabolt nő nem örülne, ha elneveznének róla egy szigetet?  Így kapta a sziget görögül a Kérkira nevet.

Augusztusban életemben immáron negyedszer sikerült eljutnom bolondos családommal Poszeidón folyami nimfájának szigetére. Elmondhatom, hogy erre az évre nem maradt olyan nevezetesség, mely benne van a legtöbb utazós oldal által közzétett TOP 10 látnivaló között és mi nem láttunk volna. Mivel volt már viszonyítási alapom, úgy döntöttem, megkreálom a saját listámat a számomra legkedvesebb helyekkel és élményekkel. Kezdjünk hozzá!

 

Behajózni Korfu városba

Ha autóval közelítjük meg Korfut, a szárazföldről Igoumenitsa városában tudunk kompra szállni, hogy átjussunk a szigetre. Amennyiben a sziget déli felén foglaltunk szállást, a Lefkimibe tartó kompra érdemes jegyet venni, mely áraiban egyébként sokkal pénztárcabarátabb a Korfu városba tartó kompoknál. Mégis van egy előnye annak, ha a fővárosba tartó kompjegyet veszed meg cseppel borsosabb áron: Korfu városába behajózni egy élmény!

Az egy órás kietlen hajóút követően egyszer csak megpillantod a Régi Erődöt, mely elpusztíthatatlannak tűnő sziklákon emelkedve buzdít valamiféle őszinte tiszteletre. Csorogtok befelé az öbölbe, két sirály egy kenyérdarabon marakodik, amit egy japán turista dobott oda nekik, aki horgászkalapja rejtekében elégedetten somolyog: ,,Micsoda buta madarak”. A tengerparti promenádot a színesre pingált többszintes házak szalagszerűen követik. Megszólal a hajókürt, jelezvén a korfuiaknak, hogy mindjárt megérkezel.

 

Durrellék háza Kalamiban

A Durrell család a második világháborút megelőző négy évben, még a masszív tömegturizmus és a szelfibotok megjelenése előtt mondhatta otthonának a szigetet. Paradicsombeli hétköznapjaikról Gerald Durrell ír regényeiben. A különc brit család egymás után több helyen is bérelt házat Korfu szigetén. Kalamiban Gerry bátyja, az inkább szépirodalmi mélységekben alkotó Lawrence lakott feleségével. A tengerparti villa a Fehér Ház nevet viseli, melynek mindössze színében van köze washingtoni névrokonához. Napjainkban hotelként és étteremként üzemel. Hihetetlenül könnyű megtalálni, akár a GPS, akár a táblákat követve eljuthatunk a házhoz.

 

A Vlacherna kolostor melletti légifolyosó

A Vlacherna kolostort nem hiszem, hogy bármelyik utazónak be kell mutatnom, megteszi helyettem az az ipari mennyiségű képeslap, mely a félszigetről készült. Bár a mi családunknak egy bő évtized kellett, hogy eljussunk és élőben rákacsinthassunk. Köszönhetően a görög útviszonyoknak, a helytelen szögekben kihelyezett tábláknak és görög nyelvtudásunk hiányának, meg kellett várnunk a technika olyan szintre való eljutását, hogy a Google Maps elvihessen minket Vlacherna kolostort nézni. Elérkezett a pillanat, leparkoltunk az autóval és bakkecskemódjára ugrálva örömködtünk a látványban. Édesanyám, hű fotósom megmagyarázhatatlan nyugalommal kattintgatta rólam a képeket kolostoros háttérrel, mire egyszer csak feltűnt, hogy többé már nem érdekli a lánya, valami más került fókuszba. Egy nagy sebességgel közeledő repülőgépre cserélt le, mely valamiért pont azon a szent helyen kívánt leszállni, ahol mi álltunk. A kezdeti pánikot követően a hátunk mögé néztünk, ahol a tengert felváltotta az Ioannis Kapodistrias Nemzetközi Repülőtér kifutópályája.

 

Paleokasztr Ilonka Kavosban

Kavos híres a tömegesen idelátogató részeg brit fiatalról, akik véralkoholszintje gépük leszállásakor is már vészesen súlyos. Továbbá a hajnalig tartó éjszakai élet és a nem túl impozáns tengerpart jellemzi a várost. Azonban akadnak itt csodaszámba menő dolgok, ha a fáradt utazó úgy dönt, elfogyaszt egy tál saganaki kagylót a Likourgos tavernában (kajás poszt olvasható itt). Akkor, ha tényleg szerencséje van, találkozhat Paleokasztr Ilonkával.

Ilonkának, aka Kavos Hősének, vélhetően nem ez a valódi neve, azonban sosem kerültünk igazán szoros kapcsolatba vele ahhoz, hogy megtudhassuk. A nyolcvanas évei felé járó idős hölgy a tengerparton teljesít karitatív szolgálatot, reggeltől napnyugtáig napágyakat pakol a tűző napsütésben a taverna vonzáskörzetében. A nap káros hatásait fejére tekert kendővel próbálja elkerülni. Ilonka ámulatba ejtő fizikai állapotát túlmenően udvariasságában sem lehet utolérni. Előszeretettel veszik össze fiatal életerős turistákkal, mivel ő, csakis ő szeretné helyére cipelni azt a 17 kilós napozóágyat az égető homokban. Ilonka fegyverzetéhez tartozik még a tisztaságot és erőt szimbolizáló rongya, amivel a napágyak takarítását eszközöli, továbbá személyes véleményünk szerint ugyancsak a ronggyal szeretné megtisztítani Kavost a részeges brit turistáktól. Ilonkával te is találkozhatsz és egy kedves mosollyal adózhatsz munkájának.

 

+1 látnivaló a jövőben: Danilia

Danilia egy forgatási helyszín, egy kerítéssel elzárt görög falu, mely Korfu 1930-as éveit idézi. Itt forgatták többek között a Durrell filmsorozatot, vagy a 81’-ben mozikba került Szigorúan bizalmas című James Bond film egyes jeleneteit. Danilia sajnos felújítás alatt áll, az elkövetkezendő két évben nem látogatható. Sajnos minket sem engedtek be, akármennyire meresztgettük ártatlan szemeinket a városkapuban álldogáló őrre.

Hamarosan érkezik egy Görögországban játszódó filmekről szóló poszt, melyben több szó esik Daniliáról.

 

Ez hát az én rövid TOP 5-ös listám azokról, melyek a legjobban megfogtak Poszeidón nimfájának szigetén. Nagyon kíváncsi vagyok, másnak vannak-e ilyen sajátos megfigyelései. Szívesen olvasnék róla!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .