Napsütötte Cinque Terre

Emlékeim szerint egy rendkívül egyhangú júniusi hétköznap lehetett, mikor úgy ültem az irodában a monitor előtt, akár egy nedvességet kapott narancsos pezsgőtabletta, ami csak céltalanul pezseg-pezseg magányosan önmagában, várva a lassú megsemmisülést. Ekkor jött szembe velem egy fotó az internet csodás birodalmában, a közösségi hálón. Egy fénykép színes, apró házakkal egy hegyoldalban, melyek szinte egybeolvadtak a sziklákkal. A falucska lábánál a kikötőben tarka csónakok ringatóztak a víz tetején. Olyan idilli volt ez a kép, olyan mesebeli, hogy biztos voltam benne, ha eljuthatnék ide, új életre kelnék. Csöpögősen mondhatjuk úgy is, megtalálnám boldogságom.

Kiderült, hogy a halászfalu a Manarola nevet viseli, és a Cinque Terre, azaz Öt Föld egyik falucskája a Ligur-tenger partján, Olaszországban. A Cinque Terre egy olyan érintetlen területe még a világnak, ahol nem érződik a 21. század hatása. Az öt mérföldön keresztül húzódó sziklás tengerpart elhelyezkedése miatt annyira elzárt a külvilágtól, hogy a falucskák a mai napig érintetlenül, kis ékszerdobozokként sorakoznak a tengerparti sziklákon.Hamar lőttünk egy nevetségesen olcsó oda-vissza repjegyet Milánóba, ahonnan három óra tikkasztó vonatozással jutottunk el La Spezia megyébe (egyébként Pisaból valamivel gyorsabb, ha oda lenne olcsóbb repjegy). Lelkes szalmakalapos útitársam, Vanda jött velem. Nem a hal, hanem a Vagány Vanda. Azt hiszem ez a jelző illik rá legesleginkább.

Camping San Michele

Ha három hét alatt akarsz leszervezni egy utat a júliusi csúcsszezon közepén a paradicsomba, akkor holtbiztos lehetsz benne, hogy szállást találni szinte lehetetlen lesz. Persze, ha lentebb adod az igényeidet, akkor erre is van esély. Mi például béreltünk egy igazi, komfortos, rozsdásodó lakókocsit a levantói kempingben a hegy tetején.Ahogy leszálltunk a vonatról Levantóban, elkezdtük követni az útjelző táblákat, melyek a Camping San Michele-hez vezettek. Tudtuk, hogy egy hegyet kell keresnünk távol a civilizációtól. A civilizációt rendben elhagytunk, a gurulós bőröndjeinket felráncigáltuk az első nagyobb domboldalnak kinéző emelkedőre – mivel alföldi lányok vagyunk, így seperc alatt megérezzük a szintkülönbséget –, de kempingnek hírét hamvát sem láttuk. Szerencsére felsejlett egy apró civilizációmorzsa, nyaraló a dombtetőn, emberek sütögettek a kertben. Összeszedtük hát minden olasz tudásunkat és átkiabáltunk a kerítésen:

– Camping San Michele? Dove?

Mire a középkorú, Pavarotti hasonmás háziúr kinyújtotta karját és nyílegyenesen a szomszédos hegy tetejére mutatott.

Valamiféle megsemmisülés ülhetett ki az arcunkra Vandával, mert két percen belül kiállt a kocsijával és intett, hogy szálljunk be. Így jutottunk el kevésbé frekventált, de rendkívül gazdaságos költségvetésű szállásunkhoz. Innen jártuk körbe a Cinque Terrét és jutottunk el a boldogságom kis falujába is.

Monterosso

A legnyugatibb település, Monterosso, hasonlít leginkább egy tipikus nyaralóhelyhez, ami különlegessé teszi, az a homokos/apró kavicsos tengerpartja. Itt lehet a legjobbat fürdőzni az öt falu közül, ezért rendesen meg is telik nyáridőben turistákkal és cifra színekben pompázó napernyőkkel.

Vernazza

A második kedvencem! Lehet azért is, hiszen itt ettem életem egyik legfinomabb focacciáját egy lépcsőn üldögélve. Strandolni itt is lehet, de hangulatosabb inkább mászkálni a kikötőbe torkolló főutcán, vagy a labirintusszerű sikátorokban.

Santa Margherita di Antiochia templom

Riomaggiore

A legdélibb falu, pöttöm kikötővel, ahol ugyancsak lehet fürdeni, bár strandnak nem a legideálisabb hely. Persze mi itt is megmártóztunk, majd tartós boldogságért és örök szerelemért gyertyát gyújtottunk a Keresztelő Szent János, olaszosan San Giovanni Battista templomban.

Valahogy bármit mondasz olaszul, az sokkal szenvedélyesebben hangzik!

Corniglia

A tengerszint felett 100 méterrel helyezkedik el a legkisebb és legcsendesebb falu. Be kell vallanom, hogy erre az egy helyre nem jutottunk el. A jövőre nézve ez egy remek indok lesz visszatérni a Cinque Terrére.

Manarola

Ó, a meseszerű Manarola. A Google fotók talán kicsit meg vannak photoshoppolva, a házak színei kissé kifakultak, de még mindig vidáman ülnek a hegyoldalban, hogy visszahozzák az ember életkedvét.Innen indul a Via Dell’Amore, avagy a Szerelem Útja Riomaggiore felé, amit az egyik leggyönyörűbb tengerparti sétányként tartanak számon. Sajnos a gyalogút ottlétünk alatt le volt zárva (és ahogy olvastam, még most sincsen nyitva, annyira megrongálódott).