Vonattal döcögünk Szlovéniába – Útleírás - VMMJ

A peronon toporogtam a 216-os számú Citadella nemzetközi gyorsvonat árnyékában.‒ Mindjárt jön, perceken belül itt lesz – hazudtam a tőlem pár méterre ácsorgó kalauznak és mellé elővettem a tőlem telhető legelragadóbb mosolyomat. Szerettem volna azt hinni, egy kedves mosoly képes befolyásolni a Budapestről Ljubljanába közlekedő nemzetközi vonat menetrendjét, így pár perccel később indulhatunk el a Déli pályaudvarról.

Hárman indultunk – volna – útnak Szlovéniába a márciusi hosszú hétvégén, Nelli, Ancsa és jómagam. Hogy miért pont oda? Hát nemes egyszerűséggel azért, mert ott még egyikünk sem járt és minimál-költségvetésből ki lehetett hozni az utat.

Piszkos anyagiak

Vonatjegy oda-vissza

11 780 FT

Airbnb fejenként 3 éjszakára Marija lakásában 20 percre a belvárostól

16 778 FT

Szerintem ennél nyomósabb indok nem is létezik, hogy az ember útra keljen. Jász Attila is valahogy így mondta meg a tutit:

,,Az ember nyugtalan teremtmény, s időnként racionálisan nem megmagyarázható indokok alapján mennie kell. Valahová. Ha jó neki, ahol van, azért. Ha nem, azért. Utaznia kell. Hisz ebben a menekülésben van az ő szabadsága.”

Egyszer majd valamikor a távoli jövőben én is szeretnék egy olyan napot, mikor ne azt kívánjam, bárcsak a világ egy másik felén lehetnék. Abban a pillanatban a peronon azt kívántam, bárcsak mindannyian eljuthatnánk Ljubljanába, együtt, közösen. Egyetlen egy aprócska, picurka bökkenő árnyékolta be azt a madárcsicsergéses napot: Nelli késett. Valahol Budapest metróútvesztőjében bolyongott, míg én a kalauznak hazudoztam hollétéről, míg Kalauz Úr csak pöfékelte a cigarettáját és azt hajtogatta, ,,Két percet tudunk várni”.

‒ És tízet? – mormoltam az orrom elé.

De akkor, abban a szent pillanatban az Istenek (az összes természetesen) meghallgatták fohászom, a lépcső végénél feltűnt Nelli meg a narancssárga bőröndje. Soha nem örültem még ennyire a barátnőmnek meg a bőröndjének. Utóbbinak azért, mert abban voltak a fasírtok.

Jó tanács, mit vigyen magával az utazó 8 órás vonatútra:

Házi kosztot! Hihetetlenül jól tud esni egy kis hazai, mikor korog a gyomrod, fájdalmasan zsibbad a feneked és éppen átlépitek a szlovén határt. Nem csak akkor, de főleg akkor. Mi fasírtokkal és majonézes krumplisalátával turbóztuk fel az utat.

Egy puhafedeles, lélekemelő könyvet. Puhafedeles, mert könnyű súlyban, és lélekemelő, mert egyszer elvittem nyaralásra Orwelltől az 1984-et és akkor megtanultam, hogy ennél még egy Bravo újság ,,Mennyire vagy partiarc?” tesztje is jobban kikapcsol.

Zenét, zenét, zenét! Annak van varázsa, mikor zenével a füledben bámulsz ki az ablakon és egyszer csak feltűnnek azok a hólepte hegyvonulatok. Én James Bluntot választottam, ő suttogott a fülembe.
+1 Hoztunk sört! És egy cseppet sem bántuk meg!

Ha három lány egy egylégterű kocsiban utazik rajta kívül kb. 100 emberrel, akkor nagy az esélye annak, hogy 2-3 órán belül minden kedves utas értesüljön a legutóbbi randijukról, arcápolási tanácsokat hallgasson végig, vagy megtudja, hogy Enrique Iglesiasnak milyen fantasztikus a felsőteste. Az idő így gyorsan elrepült, útitársaink sem toloncoltak le a vonatról, míg a nehezen kimondható Ljubljana vasútállomásán teremtünk. Alig telt el pár perc, mikor elkezdett cseperegni az eső és a következő három napban el sem állt. Legközelebbi bejegyzésemben így arról szólok, mit lehet csinálni Szlovéniában – bárkaépítésen kívül –, mikor utolér az özönvíz.

Aznap este volt egy kis időnk a városban, amiről hoztam pár sötéten sikerült, eső áztatta fotográfiát: