Családi nyaralás Görögországban | Maszkot fel!
2020-08-20
Számoltam vissza a hónapokat, napokat és órákat. Számolgattam, közben pedig minden egyes Wizz Air-től érkező e-mailnél egy pillanatra megállt a szívem, hogy aztán visszaállhasson a normális ütemre: Nem, nem törölték a járatunkat Rodoszra. Zöld ország Görögország, meg ma is zöld, a kedvenc színem ezentúl csak a zöld! Bármelyik árnyalata. Egyik leglelkesebb látogatója voltam a Konzuli Szolgálat honlapjának és szerintem ember nem volt ennyire boldog egy QR kódtól, amivel beengednek az országba. Egy üveg Metaxa a duty free shopból, maszk a zsebemben, szalmakalap a kezemben, egy gyors kézfertőtlenítés és indulás!
De mindenekelőtt, regisztráljunk!
Először is: papírforma szerint 48 órával a repülő indulása előtt – lehet korábban is – kell kitölteni a https://travel.gov.gr/#/ oldalon egy regisztrációs űrlapot, úgynevezett Passenger Location Formot (PLF) minden egyes utasnak. Ezt már tőlünk az utasfelvételnél elkérték a reptéren.
Családunk négy elszánt tagja indult útnak: Édesanyám, a rendíthetetlen utazó, Édesapám, a pihenni vágyó, Dávid, a kíváncsi barátom, és én – az utazási elvonási tünetekkel küzdő lány.
2 óra 20 perc Rodoszig, egy óra eltolódás – előre. Minden simán ment. Érkezéskor várható, hogy egyeseket véletlenszerűen tesztelnek. A mi esetünkben a ,,már megint egy halom turista” tekintetű őszülő helyi erő mindössze ránézett a QR kódjaink alatti számsorra és intett, hogy haladjunk tovább. 4-essel kezdődött a számsor, tehát vagy a szerencseszámai szerint válogat, vagy valószínűbb, hogy a számaink alapján nem voltunk kockázatos tényezők az országra nézve.
Transzfer
Irány a transzfer! A pultnál álldogáló fiatal görög srác bájos görög akcentusával feladta a leckét, ám kis türelemmel gyorsan összeraktuk, mit is akar mondani: csupa kedves dolgot, például, hogy mindjárt jön a sofőrünk.
Rodosz szigetén nem jár reptéri busz, így online transzfert foglaltam. Milliónyi transzferes oldalt végignéztem, amelyek közül a Suntransfers volt a legolcsóbb, négy főre 46 euróért vitt el Pefkoszba a hotelünkig. Egy óra alatt el is juttatott minket a sziget délkeleti részére. Végig maszkban, végig hitetlenkedve, hogy kijutottunk. Mintha valamiféle politikai menekültek lennénk, akik végre biztonságba érezhetik magukat a tengernél. A maszkom alatt mosolyogtam.
A hotel
Hotelünk Pefkoszban az Eagles Nest, azaz a Sasfészek volt – amely csupán nevében emlékeztet bizonyos német diktátor hegyvidéki nyaralóházához. Küllemében inkább mediterrán, barátságos hatást kelt.
Csak másnap reggel nyugodtam meg és fogtam fel, hogy mi tényleg nyaralunk. Kiültem a ,,tengerparti kilátással” eladott szobánk erkélyére és bámultam azt a néhány négyzetcentiméternyi kékséget, ami kilátszott a fák és kaktuszok felett. Az út túloldalán egy bozontos bajszú görög férfi szüretelte házilag készített botjával az érett, sárgás rózsaszín kaktuszgyümölcsöt az elhagyatott kertből. Telerakta a vödrét és elhajtott motorjával. Akkor még nem sejtettük, hogy minden nap visszatér kaktusszüretre.
A hotelben szabadon mozoghattunk – vagyis másfél méterre mindenkitől –, csak az utolsó napokra vált kötelezővé a maszkviselés. Egy évvel ezelőtt szürreálisnak tűnt volna ez a helyzet, azonban most egyáltalán nem találtam különlegesnek. Valahogy megszoktuk, mindent megszokunk, így élünk vele tovább. Kivéve a teljes bezártságot, hiszen az emberek utazási kedvét, a szabadság szenvedélyét lehetetlen elvenni.
A reggeli svédasztalos mivolta olybá alakult, hogy plexilapokkal zárták körbe a reggeli finomságokat a pincérrel együtt. Előbbieket kérésemre tányéromra helyezte utóbbi, avagy a plexi pajzzsal arcát védő pincér úr. Az asztalokat reggeli után menetrend szerint lefertőtlenítették és a takarítónők is ,,űrhajós szkafanderben” érkeztek a szobákat rendbe tenni.
Közlekedés
A tömegközlekedés során – hasonlóan, mint kis hazánkban – hordani kell a maszkokat. Mi két nap környékbeli mászkálás után úgy határoztunk, autót bérlünk (30-35 euró/nap) és azzal járjuk be a szigetet.
A tömegek?
A sziget a megszokotthoz képest üres, bár hivatalos statisztikákat még nem találtam, a helyiek szerint a turisták 1/3-a érkezett ezen a nyáron a megszokotthoz képest. Az éttermek nem is fél, inkább negyedgőzzel üzemelnek. Mindenki kétségbeesetten – de mégis udvariasan – vadássza a potenciális, korgó gyomrú turistákat. A pincérek és eladók pajzsokkal és kesztyűvel felszerelve kedvezményeket ígérnek, ha később mégis náluk teszed le a voksod. Természetesen a helyi turizmusnak ez egy nyolc napon túl gyógyuló sérülés, ám mégis: Végigsétálni Rodosz fővárosában a homokkőszínű Lovagok utcáján – amely rajtunk és egy bágyadtan pihengető cicán kívül kongott az ürességtől – különleges alkalom. Monolithos romos erődjébe felmászva egy fa tövében csendben bámulni a néma tengeri panorámát… Soha nem feledem azt a nyugalmat.
Az utazás mindenki saját egyéni felelőssége – hirdeti a Konzuli Szolgálat és teszem azt én is. Mindenki maga dönti el, hogy útra kel, vagy itthon tölti el a nyaralását. Szeptembertől pedig úgy néz ki, még ennyi szabadságunk sem lesz külföldre utazni. Örültem, hogy nekem volt lehetőségem még egy kicsit elcsípni a fenekestül felfordult világban a 2020-as nyárból.
Ha tetszett a bejegyzés, itt is megtalálsz:
Facebook: Világgá mentem, majd jövök
Instagram: anna_vmmj
[…] egyéb Covid-19 ihlette tapasztalatairól ennyi bőven elég (korábban EBBEN a bejegyzésben foglaltam össze), a továbbiakban csak szép és kellemes dolgokról lesz […]