Színek, szelek, Scarbantia | Sopron TOP 10 látnivalója

Sopron főterén álldogálok a Szentháromság-szobor tövében és akármerre fordítom a fejem, műemlékek néznek vissza rám, mintha egy történelmi aknán toporognék, ahonnan akármerre lépek robbanásszerűen ölembe hull a kultúra, a színes építészet és a múlt minden emléke. Sopron, be kell valljam, te vagy az egyik kedvenc magyar városom!

Leghűségesebb városunkkal az utóbbi két évben igazán közeli jó viszonyba kerültem. Nem csak hazánkhoz ragaszkodó lojális természete és kivételesen elragadó külseje miatt tartom különleges helynek, hanem mert mindig akad itt újabb felfedeznivaló! Szépen listába rendezve elmesélem – a kor előrehaladtával egyre jobban kedvelem a listákat – melyek az én kedvenc pontjaim a városban és környékén.

Tűztorony

Sopron egyik jelképe a Tűztorony, ahova egyszer nekem is sikerült feljutnom. Van abban valami törvényszerű, hogyha lenyűgöző pillanatokat akarunk átélni, ahhoz kicsit meg kell szenvedni – legalábbis lihegve, felgyorsult pulzussal lépcsőzni felfelé az ismeretlenbe. A római kori falmaradványokra épült Tűztorony körerkélyéről a panoráma kap tőlem egy négy szótagos HŰ-HÁ-Á-Á-t. Az egykor itt szolgálatot teljesítő őröknek akadtak kellemes és kevésbé szórakoztató feladataik is. Jelezték, ha tűz ütött ki valahol, esetleg ellenség dübörgött a kapuknál, majd jobb napjaikon azt is, ha idegenek bort akartak hozni a városba.

Csodaszép innen a kilátás a piros háztetőkre és az azt körülölelő Lővérekre. Nyitva tartás és belépőjegyek infó ITT.

Javaslat női utazóknak: lehet az enyém csak egyszeri eset volt, de a biztonság kedvéért kerüljük a szoknya viseletet. Persze csak ha nem szeretjük, mikor a szél Marilyn Monroe-san állandóan nyakunkba fújja a ruhánkat és két kezünkkel harcolunk a természet erői ellen.

Várfalsétány

A régi városfal ívét követve lehet végigmenni a hol szűkülő, máskor kiszélesedő Várfalsétányon. A barátom – Sopron szülötte – vitt körbe először ezen a romantikus útvonalon. Így jöttem rá, milyen tökéletes andalgó pároknak céltalan városi sétákra.

Botanikus Kert | Egyetemi Élő Növénygyűjtemény

A zöld szín, úgy tartják, nyugtatja a szemet. Hát akkor ez a botanikus kert szinte leszedál! Nem hiába az a hely neve, hogy ,,Egyetemi Élő Növénygyűjtemény’’, hiszen ez a hely szó szerint életben van, lélegzik, növekszik. Olyan érzés volt itt lenni, mintha megelevenedett volna előttem Frances Hodgson Burnett Titkos kert című regénye, amit gyerekkoromban sokszor olvasta. A közel 110 éves múltra visszatekintő botanikus kert 1926 óta segíti az erdészeti oktatást Sopronban.

Kecske-templom

Hogy mi köze a kecskéknek a templomhoz? A templomról először a soproni ferenceseket egy 1280-as iratban tesznek említést. A legenda úgy tartja, hogy egy leleményes kecske által földből kikaparászott kincsből építették a templomot. Bár mindig is úgy gondoltam, hogy a kecskék intelligens állatok. A valóság azonban az, hogy Sopron egyik leggazdagabb polgára, Geisel Henrik címerállata ugyancsak egy kecske volt. Ő finanszírozta a templom építését.

Gyógygödör Borozó

A Fő téren található Gyógygödör, a város legöregebb pinceborozója. ,,Istenem, mennyi dráma és szerelem zajlott le benne eddig!”- hirdetik magukról. Miután egy-két pohár soproni kékfrankost magamévá tettem egy asztalként szolgáló boroshordó tetején, nem is kételkedtem: ezek a masszív kőfalak sok anekdotát tudnának mesélni!

Károly-kilátó

A Soproni Parkerdőn keresztül aszfaltozott erdei út visz minket a Károly-kilátóig, melyet Romwalter Károly soproni nyomdászról kereszteltek el. A kilátó tetején újra összeakadtam a soproni vad szelekkel, melyek majdnem a Fertő-tóig fújtak. Jó, igazából nem voltam életveszélyben, csak a hajamat csapkodták váratlanul arcomba a természet erői. A magasból körpanoráma nyílik a Soproni-hegységre, a TV toronyra, kivehető volt a város háztetői között a Tűztorony is. Egészen a Fertő-tóig elláttunk!

Úti tipp, ha kisgyerekkel jövünk: a gyerekek és az infantilis felnőttek (vagyis én) a kilátóhoz vezető úton a Boszorkány meseösvény állomásain helyi legendákkal és varázslatos történetekkel ismerkedhetnek és mesés feladatokat oldhatnak meg.

Hősi temető

Sopronbánfalva önmagában egy idilli kertvárosa Sopronnak, mely valahogy szimbiózisban él a természettel. Közvetlenül az erdő tövében létezik ez a különleges hangulatú temető, melynek földjében több ezer katona nyugszik távol a világ zajától. A világháborúk megannyi több nemzetiségű elesettje fekszik a sírkertben. Egyes sírköveken ,,hősünk” vallását kereszt, kettőskereszt vagy félhold jelzi. Vajon látogatják őket a leszármazottaik?

Karmelita kolostor

Sopronbánfalván egy szobrokkal szegélyezett hosszú kőlépcsősor vezet minket a Karmelita kolostorhoz. A lépcsőfokokon haladva megcsapott valamiféle rejtélyesség – vagy csak egy kósza fuvallat az erdőből. Bármi is legyen, éreztem, jelentőségteljes helyre érkeztem!

A községben a templomot 1441-ben építették, melyet egy pálos remete gondozott magányában. Lassan rendtársai is szimpatizálni kezdtek a hellyel – ugye említettem Sopronbánfalva meghitt adottságait –, és megzavarva 1. számú pálos szerzetes békéjét és harmóniáját, egyre többen telepedtek ide. Végül a város 1482-ben a pálos rendnek adta át a templomot. Nagyjából tíz éve újították fel a kolostort, elvonulási, oktatási és meditációs központot alakítottak ki falai között, ahol még kihelyezett ,,meditációs” kormányülést is szerveztek.

Fun fact: 1950-ben Básti Zoltán festőművész megfestette a templom falára Szent Mihály arkangyal ördög felett aratott győzelmét, ahol az ördögnek ki mást vehetett volna modellül, mint magát Sztálint.

Taródi-vár

A Bolondvárként is csúfolt építmény tervezője, építője és egyetlen megismételhetetlen kapitánya Taródi István volt. István gyerekkora óta szerette a várakat, nem riadt meg az építkezéstől, valamint minden bizonnyal kitartó is volt, hiszen 50 évig csak ezzel foglalkozott. 1951-ben kezdte a fél évszázados munkát és felhúzta középkori jellegű lovagvárát királylányoknak és tűzokádó sárkányoknak való tornyaival együtt. A vár látogatható, további infók ITT.

Amfiteátrum

A Bécsbe vezető út mellett egyenetlen dombos területre bukkanunk, ahol kevesebb, mint 2000 évvel ezelőtt akár 14 000 néző is szurkolhatott a rettenthetetlen gladiátorok és vad tigrisek párharcának. Az ókorban a Római Birodalom határán elhelyezkedő Scarbantia – ma Sopron – őrzi a római kori település alapjait. Az amfiteátrumból mindössze néhány alacsony falmaradvány látható, ám engem a lelki szemeim előtt megelevenedő nézőtér hangulata teljesen beszippantott és nehezen lehetett az eufórikus ókori hangulatomból kizökkenteni. És ebben a nagy harmóniában még fényképezni sem volt kedvem, így ezt nem tudom megmutatni.

Remélem, meghoztam a kedvet kicsit Sopronhoz és felkerül a listátokra Magyarország leghűségesebb települése.

Ha tetszett a bejegyzés, itt is megtalálsz:

Facebook: Világgá mentem, majd jövök

Instagram: anna_vmmj

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .