Az elfelejtett faluból a tengeren át – Ano Perithia, Antipaxos és Paxos

Az útikönyvek apróbetűs lábjegyzeteikben említenek egy falut Korfu szívében, egy kihalt, elnéptelenedett falut a hegyek között eldugva a Pantokrátor-hegy lábánál. Nincs itt az égvilágon semmi és senki, leszámítva a síri csendet és néhány hontalan kecskebakot a fügefák árnyékában. A hely neve Ano Perithia, azaz Régi Perithia.

Állandó lakossága mindösszesen két fő, avagy két elvetemült remete, aki nem híve a környezetváltozásnak. Tökéletes hely menekülésre a forgalmas nagyvárosból és a törvény elől egyaránt.

Az egyik legősibb korfui falu a hatvanas évektől vált igazi szellemvárossá. Mikor a sötét középkor, aztán a csökönyös török hódítók, később az angolok, ráadásnak pedig a második világháború viszontagságai után a perithiai lakosok úgy gondolták, végre kifújhatják a gőzt, békében-nyugalomban lemehetnek a strandra egyet csobbanni. Ahogy a sok évszázadod szenvedést követően a kellemesen eltöltött tengerparti délután után megpirult arcukat a hegytetőre emelték, rájöttek, hogy piszkosul sokat kéne sétálni vissza hazáig, így inkább gondoltak egyet és megalapították a tengerparton Néa Perithiát, vagyis Új Perithiát. Röviden így néptelenedhetett el Ano Perithia, fuss el véle.
Persze csak szerintem.

Nekünk egy igazán hangulatos esti naplementében sikerült elérnünk a falut, ahol kedvünkre válogathattunk a szabad parkolóhelyekből. A família többi tagja szívesebben hűsölt volna a strandon egy jegeskávéval a kezében, vagy szelte volna a sikátorokat Korfu városában, minthogy feljöjjön a hegyre megnézni a tökéletes nagy semmit. Édesanyám arcáról is a tömény unalmat és miértek egész sorát véltem leolvasni, avagy:

  • A gyerekem miért szereti az elhagyatott helyeket?
  • Honnan jöhetett neki ez a fura hóbortja? (Biztos az apjától…)
  • Vajon meddig fog ez eltartani…

Tudniillik mindig is szerettem az üres, lakatlan városokat. Olyan ez a hely nekem, mint mikor a herceg megérkezett a várba Csipkerózsika után kajtatva, ahol mindenki száz évre álomba merült. Néha jól esik az ember lelkének egy olyan hely, ahol megállt az idő.

Sokáig csak egyetlen élőlénnyel találkoztunk, egy póniló keresztezte utunkat, aki egy rothadó autót őrizhetett megmondhatatlanul hosszú ideje. Természetesen sec-perc alatt körberajongtuk az állatot és elkereszteltük Mónikának, hiszen mi rímelhetne jobban arra, hogy pónika, minthogy Mónika.

Bemutatom Mónikát

Körbejártuk ezeket az elhagyott, pókhálós, összeomlás szélén álló házikókat. Hogy éhségünket csillapítsuk, betértünk egy domboldalba süllyesztett tavernába. Két-három taverna nyitva tartja még kapuit az éhes turisták előtt. A szellemvárosok előnye, hogy ha betérsz egy étterembe, nyomban kapsz szabad asztalt és mellé rengeteg figyelmet meg törődést. Rálátással a szomszédos zöldellő domboldalra rendeltem meg a korfui specialitást, életem első stifadoját, ami valójában egy paradicsomos, gyöngyhagymás nyúlpörkölt görög álneve. Átvitt értelemben pedig egy lapos tányéron kéjesen heverő szaftos hellén égi áldás. A katartikus utolsó falat után a vacsorát megkoronáztuk egy „Veszett Róka” elnevezésű koktéllal, s mivel a sejtelmesen zavaros pohár alkoholba a vártnál kétszer annyi ouzzót kevertek, szlalomozva és meg-megállva, de hatalmas lelki harmóniában jutottunk vissza a parkoló autónkhoz.

Tömeges kalandok Antipaxos és Paxos felé

A reggeli órákban, mikor a nap még csak a háztetőket súrolta, a kavosi kikötő mólóján álldogáltunk. Egy hajóra vártunk, ami átvisz minket a szomszédos Paxos és Antipaxos szigetére. Egy napra elég hideg élelem anyánál, egy rekesz sör apánál a hűtőtáskában, öröm és lelkesedés Noéminél és nálam. Mi kellett volna még nekünk? Talán egy kis tér és árnyék, az nagyon hiányzott.

Már akkor gyanúsnak kellett volna lennie, hogy a kavosi utazási iroda túlvállalta a kirándulók létszámát, mikor körbenéztünk a velünk együtt várakozó tömegen. Piszok sokan izzadtak velünk együtt a napsütésben azon a mólón. Aztán a távolban felsejlett egy hajó. Mintha egy mentőhajó közeledett volna, mely agy gigantikus hajószerencsétlenség következtében összeszedte a vízbe pottyant túlélőket, akik most fürtökben lógtak a fedélzetről. Szívszaggató látvány volt, főleg azért, mert mi voltunk a következő csoport ,,felszedni való túlélő”.

 

A hajó faránál a padlón épp találtunk két gyermektenyérnyi helyet, ahova négyen bepréselődtünk az összes cókmókunk társaságában. Mellettünk egy szerb család foglalt helyet olyan közelségben, hogy tisztán hallottam bőrük sercegését, ahogy fokozatosan pirultak a tűző napon. Úgy forogtak egész nap tengelyük körül, mint grillcsirkék a nyárson, hogy egyenletesen égjenek rákvörösre. A tikkadó tömeg kígyózó sorokban állt a hajóbüfében életmentő Magnum dupla csokis jégkrémért, meg behűtött Coca Coláért, míg mi, élelmes magyarok vígan nyitogattuk a hűtőládánkat és szedegettünk belőle a jeges vizet, na meg a behűtött Mythos sörünket. Tiszta lincshangulattá fajult volna a helyzet, ha nem kötünk ki Antipaxos szigetén, ahol csobbanhattunk végre egyet a hűs tengerben.

Jó tanács 1: Ha valaki hajókirándulást tervez Korfuról a szomszédos szigetekre, inkább fizessen egy kicsit többet az útért, ha garantálják, hogy nem zsúfolnak embertelen mennyiségű turistát egy ladikba.

Jó tanács 2: Az utazásszervezőtől ajánlatos megkérdezni, hogy melyik tengerparton áll meg a hajó Antipaxost érintve. Csak olyanra érdemes jegyet váltani, ami a Vrika beachen tesz ki. A Vrika olyan, mint a Maldivív szigetek, ahova minket vittek, meg egy autóronccsal teli nyomortanya volt.

 

Antipaxos után következett a valódi gyöngyszem, Paxos szigete. Gaiosban, a fővárosban kötöttük ki. Amint pár utcányira eltávolodtunk a szalmakalapos turistákkal teli kikötőtől, egészen bájos oldalát láthatjuk Görögország egyik legdrágább és egyben legzöldebb szigetének.

És akkor puff, mintha mi sem történt volna, derűlátóságom visszatért.

Hirtelen úgy éreztem, minden egyes forró izzadságcseppet megért ez az út, nem érdekeltek többé a hajónkon a bőrömhöz tapadó turisták vagy a fenekemet laposra deformáló, kemény hajópadló. Beszippantott a sziget, a színes harangtornyok, a kockás asztalterítők és az utcakövön játszadozó gyerekek zsivaja.

 
 

2 Replies to “Az elfelejtett faluból a tengeren át – Ano Perithia, Antipaxos és Paxos”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..