Rodoszi látnivalók | Lovagok, pávák és egy gyilkos baklava
2021-02-25
Rodosz szigetére először tizenöt évvel ezelőtt léptem le egy égei-tengeri komphajóról. Ezt a fontos pillanatot olyan események előzték meg, mint hogy 28 órával korábban Athénban, a pireuszi kompkikötőben egy óvatlan pillanatban ellopták az utazótáskámat. Ez akkor különösen szíven ütött, hiszen tinédzserként jelentős prioritást élveztek a színes ruhadarabok, az értékrendem valahogy így alakult akkor: aktuális életem szerelme, diszkóba járni, ruhák. Az utazótáskás fiaskót követően zavarunkban rossz kompra szálltunk, így jött ki az a 28 órás út, mialatt az Égei-tenger összes Rodosz vonalában húzódó sziget kikötőjét közelebbről is megismerhettem. Azt hittem, ennél stresszesebben soha életemben nem juthatok el a szigetre, aztán jött 2020, jött a COVID.
Múlt nyáron mi is azoknak a családoknak a táborát erősítettük, akik maszkban, feltankolva fertőtlenítővel, de akkor is szerettek volna nyaralni. Először terveink között volt autóval Görögországba jutni, de a sorozatos határzár miatt maradt a repülő és megannyi Miatyánk. Imáink meghallgattattak, az út csak két órahossza volt, csak egyikünk háta mögött utaztak üléseket rugdosó kisgyerekek és még a csomagunk is időben megérkezett. Az első nap reggelén Pefkoszban az erkélyen néztem, ahogy egy idős bácsi kaktuszgyümölcsöt gyűjtöget vödrébe, majd motorjával továbbáll, hogy a szomszéd telkeken is lelophassa a gyümölcsöket. Talán akkor már elhittem, hogy sikerült: végre nyaralunk.
Nyaralásunk egyéb Covid-19 ihlette tapasztalatairól ennyi bőven elég (korábban EBBEN a bejegyzésben foglaltam össze), a továbbiakban csak szép és kellemes dolgokról lesz szó.
Hét nap kevés egy hely megismerésére, ám számtalan csodás élményre elég. A látnivalók sorrendje nem fontossági, inkább spontán alakult. Nézzük!
Monolithos romjai
Embertípus határozza meg, hogy Monolithos várának romjaira mennyi időt szánunk. Vannak, akik feljönnek a meredek lépcsősoron, körbenéznek, bekukkantanak az Agios Panteleimon kápolnába és fél óra alatt elhagyják a helyszínt. Ebbe már azt a pár eurós, csodás gyros elfogyasztását is beleértem, amit a parkolónál lévő kellemes kis kávézóban adnak. Aztán vannak azok, akik leülnek egy kényelmes sziklára, ami a középkori erődből még megmaradt, és csak erős noszogatásra tudnak elszakadni az eszméletlen kék, végeláthatatlan tenger látványától. Vajon én melyik csoportba tartoztam? Egyértelműen az utóbbiba.
Monolithos erődjét még a középkorban emelte a Johannita lovagrend. Rendkívüli stratégiai jelentőséggel bírt, hiszen nehezen lehetett megközelíteni, illetve a befogadhatatlan szépségű partvidék minden hajója, hulláma követhető a magasból. Az erődöt végül nem sikerült bevenni az oszmánoknak, azonban a sziget többi részét igen. Így költöztek át a Johanniták Máltára.
Koskinou
‒ Na, de hol vannak a beígért színek? – ijedtem meg a főtér egyszerűségétől, mikor begördültünk a faluba. Egy frappé elfogyasztása és a pincér kedves útbaigazítás után azonban megtaláltuk őket.
A település – mindössze 10 kilométerre a fővárostól – akár egy festőpaletta, hivalkodóan és páratlanul színes. Türkiz, tengerkék, pipacspiros, okkersárga – egy házon sokszor egyszerre jelennek meg ezek az árnyalatok! Bájos, mesés, csendes, egy-két macska vagy focizó kisfiú keresztezi csak utunkat barangolásunk során.
Filerimos kolostor és Ialyssos romjai
Amint a hegy tetején a parkolóban kiszálltunk az autóból, megkörnyékezett minket egy kékeszöld farktollú páva. Aztán egyre többen lettek. Egy fa tövében csapatban hűsöltek, vagy más kultúrák iránt érdeklődve turistákkal barátkoztak. A parkolóból két irányba indulhatunk el:
Jobbra a Kálvária útján (Via Crucis vagy ,,út a Golgotáig”) át jutunk el a majdnem 18 méter magas Filerimos keresztig, ahonnan újra egy megdöbbentően szép panoráma tárul fel, kilátással a sziget észak-keleti részére.
Ha balra fordulunk, akkor a cédrusokkal és újabb tarka pávákkal övezett lépcsőn jutunk el a kolostorhoz és az ókori Ialyssos városának romjaihoz. Belépő 6 euró. A kolostor az oszmán idők alatt néptelenedett el és indult pusztulásnak. Felújítása csak a 20. században kezdődött el. A század első felében kapucinus szerzetesek lakták, akik a vidéken termő hét gyógynövény felhasználásával megalkották a Sette Erbe, vagyis a ,,hét gyógynövény” likőrt. A náci megszállás idején elhagyták a kolostort, és a titkos receptet egy helyi családra bízták – akik a beszámolók alapján – mai napig üzemeltetik, gondozzák a kolostort és árulják a likőrt.
Rodosz város
A főváros felér egy ingyenes középkori időutazással, ami ott kezdődik el, hogy belépsz az erőd falain. Ami bizonyos: nem elég rá egy nap! Egyszerűen lehetetlen befogadni ilyen rövid idő alatt a várost. Szívesen visszajönnék tavasszal/ősszel több időt szánva rá, ízlelgetni az utcákat, a kikötőt, a múltidéző tereket, igazán megismerkedni vele.
Ám röviden, tömören, ami nekem leginkább tetszett a városban:
- A Mandraki-kikötő szélmalmai elbűvölőek háttérben a kék tengerrel.
- A Nagymesteri Palota és a Lovagok utcája visszarepít a középkorba. Korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy turisták nélkül sétáljunk végig rajta. Visszaidéztük a Johanniták korának Rodoszát, ahova egy harci díszes hős lovag is simán beleillett volna.
- A török negyed bazársora, kanyargós utcái egy mediterrán tengerparti török város hangulatát idézik. A Roloi óratorony teraszáról pazar kilátás nyílik a városra és a Suleymaniye dzsámira.
Lachanos – Platanos Taverna
Egy perzselő tengerparti nap után a Google Maps segítségével keresgettünk ,,autentikus görög falvak” után, amelyeket nem rohantak le a turisták feltartóztathatatlan seregei. És láss csodát, Lachanos településen sétálgatva belefutottunk a Platanos Tavernába. Az étterem egy apró téren egy hatalmas platánfa köré, a templom tövében rendezkedett be. Az árak és a pincérek barátságosabbak voltak, mint bárhol máshol a szigeten. Az ételek pedig… orgia volt kérem!
Egyik este Anyával annyit sikerült ennünk, hogy haldokló bogarak módjára feküdtünk háttal az ágyon, miközben Dávid és Édesapám a hotelünk teraszán iszogattak. Ők nem ettek desszertként óriási baklavát.
Lindos
Ki ne vágyna Lindosba? Fehér házak, keskeny utcák, akropolisz, szamárbőgés. Utóbbit igazából nem az előnyök közé sorolom, Lindosban nagy üzlet szamaragolni a domboldalban a fellegvárig. A ,,szamár taxiállomásba” – tele temérdek dolgos állattal – rögtön belefutunk, ahogy a városba érünk. Ezt leszámítva bámulatos kis hely! Az akropoliszra vezető verejtékes út a 12 eurós belépővel kihagyhatatlan. A jó állapotban megmaradt ókori romok mellett mesés a kilátás a magasból szabályos szívalakot formázó Szent Pál-öbölre. A legenda szerint itt szállt partra Szent Pál és kezdte el terjeszteni a szigeten a kereszténységet.
Még így vírusos időben is, mikor a helyiek szerint a turisták mindössze egyharmada érkezett, elég népszerű volt Lindos városa.
Prasonisi
A sziget déli csücskén lapos partjával terül el a szeles Prasonisi, a vízi sportok kedvelőinek paradicsoma. Mindenhol kite és windszörfösök kapaszkodnak az állandóan fújó szélbe. Apálykor át lehet sétálni egy földnyelven keresztül a Prasonisi félszigetre, ahol egy világítótorony is áll.
Még első utunk alkalmával itt is sátoroztunk a családdal:
Este volt, Nóri barátnőmmel fejjel kilógtunk a sátorból, úgy néztük a csillagos égboltot. Azt számoltuk, hány hullócsillagot látunk elillanni. Soha nem láttam ennyire fényesnek az eget, mint ott akkor. Az éjszakánk már kevésbé volt idilli. Felváltva riadtunk fel álmunkból, hol arra, hogy a sátrunk külső huzatát el akarja vinni az erőszakos szél, hol pedig napégési sérüléseink miatt siránkoztunk a Mindenhatóhoz.
Rodosz jellegzetes atmoszférájú hely. Középkori hangulata, az ázsiai kontinens közelsége és a helyiek barátsága, vendégszeretete teszik egyedivé. Számomra pedig az is, hogy tizenöt évesen, mikor először a földjére léptem, elfeledtette velem, hogy lényegében minden ingóságom és vagyonom magamon viselem – míg a pireuszi tolvajok családosan Mayo Chix ruhákban járnak. Az elragadó Rodosz ezen is segített felülemelkedni.
Ha tetszett a bejegyzés, itt is megtalálsz:
Facebook: Világgá mentem, majd jövök
Instagram: anna_vmmj
