Kóbor tehenek, csendes kolostorok és egy Marlboro szagú taxi | Emlékeim Kutaisziról
2020-04-09
A káosz és vészhelyzet előtt, február végén jutottunk el Grúziába, ahova már évek óta tervezgettem romantikus kalandokat. Hazaérkezés után kezdtem írni a bejegyzésem, de egy időre hibernálásra kényszerült, mivel én magam is kicsit megzuhantam. Töprengtem, befejezzem-e, közzétegyem-e. Aztán arra gondoltam, hogy olyan szép ez a világ, és azért mert jelenleg meg van kötve a kezünk és be vagyunk zárva, miért ne lehetne visszaemlékeznem? Hiszen ezek a nosztalgiázások feltöltik az utazót. És miért ne lehetne tervezni, hogy majd egy már békés, madárcsicsergős napon elutazunk ide? Mert remények és tervek nélkül aztán tényleg átadjuk magunkat a búskomorságnak. Tegnap erőt vettem magamon, és befejeztem. Küldöm szeretettel minden reményteli utazónak!
Távol a világ zajától a Motsameta kolostor felé vezető úton egy zsemle színű, lapos kóbor kutya követett, aki lelki szemei előtt bizonyára már elképzelte: hűséges társam lesz, míg élek, s minden, de minden botot visszahoz, amit csak eldobok neki. Mancsainak kopogását elnyomta a Tskaltsitela folyó esőtől felduzzadt vizének zubogása, mely a völgyből hallatszott felfelé az ösvényre. A hang irányában a meredek hegyoldalban méregzöld mohával borított fák, tövükben rikító lila színű virágok nőttek. Azon sem lepődtem volna meg, ha a fák közül előbukkan egy sötét csuklyás vasorrú bába, aki rekedten megkérdi: Kicsi szívem, kérsz egy szép piros almát? Az eső szemerkélt, lábam alatt csúsztak az út kövei, a távolban pedig sejtelmesen kolompolt egy tehén. Rég voltam ennyire messze a civilizációtól, és teljesen megértettem azokat a szerzeteseket, akik ezt a folyó kanyarulatot választották otthonuknak.
Szóval mit csinál az utazó Kutaisziban?
Először is élvezi, hogy ezt a pontját a világnak még nem érintette meg a tömegturizmus. Csend, nyugalom, friss levegő, szabályozatlan Rioni folyó, omladozó, vagy épp félig kész házak, és rengeteg szeretetre vágyó kóbor eb. Welcome to Kutaiszi!
Kutaisziba a Wizz Air járata olyan furfangos módon repül, hogy 23:55 perckor indul Ferihegyről, majd 3 órát van a levegőben, s a 3 órás időeltolódás folytán hajnali 6-ra érkezik meg. Az útlevél ellenőrzésnél olyan arccal álldogáltam, mint akit örökre megkárosított repülés közben a kialvatlansággal vegyült légnyomás különbség. Aztán kaptam egy kis üveg bort az útlevél ellenőrzésnél a grúz vámos hölgytől és az arcom hirtelen kisimult. Engem itt így várnak? Jó helyre jöttünk!
Reggel hétre be is jutottunk a belvárosba (Georgian Bus reptéri busszal, előre foglaltam online jegyet, de a reptéren is lehetett venni). Mivel ebben az időpontban a leghumánusabb szállásadó sem hajlandó beengedni a lefoglalt szobába, így temérdek idő pottyant az ölünkbe. Persze azért bepróbálkoztunk szállásunkon, a Sanapiro Hotelben. Ott már várt minket a recepciós kolléga, akitől szobát nem, de egy bögre kávét feltétel nélkül kaptunk, szórakoztatásunkra pedig grúz népi táncokat játszott le nekünk a YouTube-on reggel 7 óra magasságában, miközben országuk történelemről mesélt valamiféle grúz-angol mesterséges nyelven. Olyan emlékezetes és abszurd pillanat volt. Tudtam, hogy nagyon meg fogom kedvelni az országot lakosaival egyetemben. Talán a kelleténél sokkal többet is láttunk egy ültő helyünkben az ország különböző tájegységeinek táncművészetéből, így elindultunk felfedezni a várost. Hiszen csak 3 napunk volt rá!
Mit lehet itt megnézni 3 nap alatt?
Bagrati katedrális
A város szinte minden pontjáról látszik a Bagrati katedrális, lehetetlen nem eltalálni ide. A 11. században építtette III. Bagrat király, akiről a nevét is kapta. A belépés ingyenes. Szerencsénkre szombat reggel még egy ortodox istentiszteletet is elcsíptünk.
Gelati kolostor és Motsameta kolostor
A Gelati kolostorhoz marshutkával/minimusszal terveztünk eljutni, azonban mire megtaláltuk az állami színház mögötti megállóját, már hűlt helye volt. Tanácstalanságunkat látva Jurij, a taxis segített, aki annyira beszélte az angolt, mint ahogy mi tudtunk grúzul. Két perc alatt megtárgyaltuk a nyomógombos telefonja segítségével, hogy 30 lariért (1 GEL= 103 HUF) elvisz minket a Gelati és a Motsameta kolostorokhoz, és meg is vár, turistáskodjuk nyugodtan. Mivel szállásadónk úgy informált korábban, az átlagár erre az útra 40 GEL, és mert egyre jobban zuhogott az eső, beszálltunk Jurij piros Marlboro szagú mercédeszébe.
A marshutka persze olcsóbb, 1 GEL egy útra, viszont a menetrend elég hiányos, 11:00, 14:00 és 17:00-kor indulnak a Gelati kolostorhoz, a Motsametát pedig nem is érintik. Napfényes időben, azt mondták, könnyedén lesétálható a távolság a Gelati és a Motsameta között, viszont ebben a remek nedves földigiliszta-előcsalogató napon mi inkább nem indultunk túrázni. Mindkét kolostort érdemes felkeresni, belépő nincs, persze ilyen helyeken nem baj, ha gyújtunk egy gyertyát vagy vásárolunk egy hűtőmágnest, hogy támogassuk a kolostor népét.
A Motsameta kolostorban még két kiskecskével is összefutottunk, akik egy-egy zsákba voltak bebugyolálva.
Okatse kanyon
A természet elénk áll, a mellkasára csap és azt mondja: nézzétek, mikre vagyok képes! Megalkottam az Okatse kanyont! A természeti látványosságot úgy hozták még közelebb az emberekhez, hogy egy csodás 800 méter hosszú útvonalat építettek a kanyon fölé, hozzáerősítve a sziklafalhoz. Fontos, hogy a kanyon és a közeli barlangok hétfőnkánt zárva tartanak, csak, hogy ne induljunk el hiába.
Az időjárás nedves szeszélyessége, majd a hétfői zárva tartás meghiúsította, hogy eljussunk a kanyonba.
Ha még mindig hajtana minket a kalandvágy, elugorhatunk a Prométheus barlangba, gyönyörködhetünk a Sataplia-cseppkőbarlangban, vagy épp a Martvili kanyon sincsen messze.
Kirándulás a Khatski sziklához és Chiatura városába
Fogtunk egy marshutkát és elbuszoztunk a kb. 80 kilométerre fekvő Khatski sziklához, majd onnan még 10 km-t Chiatura városába. Persze ez nem ment azért ennyire zökkenőmentesen, ezennel úgy döntöttem, ennek külön bejegyzést szentelek legközelebb.
A Khatski egy meredek szikla, tetején egy teljesen izolált kápolna, ahol az újságcikkek szerint csupán egy szerzetes éli mindennapjait és gondozza konyhakertjét. Ez egy mindent a szemnek, semmit a kéznek típusú hely. Felmászni tilos – bár én nem is nagyon kívánkozik 40 métert megtenni függőlegesen egy keskeny létrán.
Chiatura pedig egy olyan város, ahol semmi nyomát nem találjuk annak, hogy 30 éve megszűnt a Szovjetunió. Építészetében és hangulatában rendkívül különleges hely, melyet rozoga, rozsdásodó felvonók hálóznak be. Garantáltan te leszel látogatásodkor az egyedüli turista!
Emlékezni jó dolog, tervezni pedig még inkább. Remélem, más is kedvet kapott ahhoz, hogy miután helyreállt a világ rendje, ellátogasson Grúziába.
Ha tetszett a bejegyzés, itt is megtalálsz:
Facebook: Világgá mentem, majd jövök
Instagram: anna_vmmj
[…] Grúziai felfedezőút beszámolója. Ahogy a Kutaisziról írt bejegyzésben szó volt róla (olvasható ITT), míg a világban zűrzavar uralkodik és nem utazhatunk, búskomorság ellen emlékezek, […]