Takarékosan Valenciában – 5 látnivaló legfeljebb 2 euróért

Valahol Valencia felett a sztratoszféra sűrűjében a Ryanair Airbus A320-asa vett egy óvatos bal kanyart és süllyedni kezdett. Lassan elérte a troposzféra felső határát, a légkörnek azt a szakaszát, ahol az otthonról magammal hozott mindennapi teendők már nem tudtak átjutni. Fennakadtak a légköri szűrön olyan traumát okozó kérdések, mint a ,,Kihúztam-e a kávéfőzőt a konnektorból?”, vagy az ,,Elfogyott a csokisfánk a boltban, most mi lesz velem?” problémák. Helyette azon kezdtem el gondolkodni, vajon, ha Ricky Martin szembe jönne velem az utcán, elénekelné nekem a Livin’ La Vida Loca-t?

A négy napos spanyol kiruccanásból két egész napot szántunk Spanyolország harmadik legnagyobb városára, a Földközi-tengeri fekvésű és temperamentumos csengésű Valenciára. Egy kis izgalmas etimológiai kitérőként megjegyezném, hogy Valencia neve az ókori Valentia névből alakult ki, mely jelentése latinul erősség. Ezt követően pár röpke ’jelentéktelen’ évszázaddal később az arabok már az öröm városának nevezték.

Hát mi sem nyilvánvalóbb ebből, minthogy ez a város egyik erőssége a boldogságérzet megteremtése.

Az előző valenciai bejegyzésben strandoltunk a Playa de la Malvarossán és kettéfaltuk a Mercado Central épületét, jelenleg pedig költséghatékonyan járjuk be a várost és maximum 2 eurós belépőket fizetünk ki abból az egyszerű okból kifolyólag, mert piszok csórók vagyunk. Ez az időintervallum arra nem elegendő, hogy mélyrehatóan megismerjük Valencia népes városát, arra viszont igen, hogy minden fontosabb csomópontot meglátogassunk, ahol nem kérnek el az utazótól nagyobb összegeket.

1. Plaza de la Virgen

A Plaza de la Virgen a város leghangulatosabbnak mondott tere, melyet talán azért is tartják attraktívnak, amiért a közepére épített Túria folyót szimbolizáló szökőkút tetején a túlméretezett Neptun tengeristen csücsül félreérthetetlenül hívogató pozícióban. Járjuk körbe, kacsintsunk a csábos Neptunra, hessegessük magunk körül az együgyű galambokat, hűtsük le felhevült kezünket a szökőkútban, hogy aztán megmásszuk a valenciai székesegyház harangtornyának 207 lépcsőjét.

 

2. Valencia székesegyház harangtornya

Direkt csak egy toronyról beszélek, mivel a pofátlanul drágára szabott belépő Miatyánk valenciai szent otthonába (7 euró) visszafogott minket és a katolikus vallás iránti elkötelezettségünket, hogy belépjünk a katedrálisba. Ehelyett a harangtornyot választottuk. Egyrészt, mert ide csak 2 eurót kellett kiperkálni, másrészt szemetgyönyörködtetően impozáns körpanoráma csapja képen az embert, ha felmászik a tetejére. Harmadrészt – hiszen indokokból sosem elég – szerettem volna saját magam megszámolni, tényleg 207 lépcső vezet-e fel a toronyba. A célhoz érve, akár egy kimerültségtől végét járó marathóni futó, nyugodt szívvel  hörögtem magam elé:

Tényleg 207 lépcsőfok!

 

3. Jardín del Túria

Hogy miért ívelnek át hidak egy belvárosi park felett?

A park helyén még egy évszázada a Túria folyó folyt és szelte ketté a várost. 1957-ben azonban egy hatalmas árvíz és számos halálos áldozat arra sarkallta Valencia heves vérmérsékletű népét, hogy örökre száműzzék a folyót a város szívéből. A folyót elvezették, helyére pedig parkot építettek, nem is akármilyet: Spanyolország legnagyobb városi parkját.

Mi a Torres de Serranosnál csatlakoztunk be a mederbe, melyet egészen a Művészetek és Tudományok Városáig végigsétáltunk. Utunkat szökőkutak, kávézók és számomra megjegyezthetetlen egzotikus növények szegélyezték.

 

Sokan bérelhető biciklivel tekerik körbe a parkot

4. La Ciudad de las Artes y las Ciencias/ A Művészetek és a Tudományok Városában

Nem, nem egy sci-fibe csöppentünk, ahol épp leszállt néhány kagyló alakú űrhajó, hogy nyolc lábú polipokra hajazó ufók igázzák le Földünket. Ez csupán a futurisztikus ihletésű Művészetek és a Tudományok Városa. Találunk itt Operaházat, Akváriumot, IMAX mozit és Tudományok Múzeumát. Mindezen természetfeletti nevezetességek megtekinthetők kombinált jeggyel 30-40 euróért. Csóró társaimnak mindenekelőtt az egyetlenegy ingyenes belépésre alkalmas helyet, a L’Umbracle-t ajánlanám. Ékes magyar nyelven a botanikus kertet.

 

5. Lonja de La Seda/Selyembörze

Ha szeretjük a gótikus épületeket és a 2 eurós belépőt, akkor a Lonja de La Seda, azaz a valenciai Selyembörze épülete éppen pont ideális arra, hogy meglátogassuk. Az épen maradt gótikus komplexum az UNESCO Világörökség listáján is, mellyel abszolút egyet tudok érteni. Elképzelem, ahogy UNESCO Hivatalos Képviselői élére vasalt öltönyben és Man in Blacket idéző napszemüvegben beléptek a Selyembörze udvarára, lehuppantak a középkori kőpadokra a narancsfák árnyékában, szippantottak egyet az édes, citrusos levegőből, és csak annyit mondtak:

‒ Gyerekek, ezt felvesszük a listára!

 

Valenciától nem vártam túl sokat, és talán ezért is ért annyira nagy meglepetésként, milyen élhető és szerethető ez a tengerparti település. Még nem kapták fel és rohamozták meg a turisták hordái, még lehet élvezni az itt töltött időt bosszankodás nélkül. Ráadásul, ahogy példáinkból is látszik, költséghatékonyan is egyaránt megismerhetjük egy kis részét.

One Reply to “Takarékosan Valenciában – 5 látnivaló legfeljebb 2 euróért”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .