Sétálj velem Mostarban | Képes beszámoló

Miért utazol novemberben? Boszniába? Tette fel a kérdést úgy nagyjából mindenki, akit beavattam az ősz végi tervbe: Megyünk Mostarba is… Próbáltam javítani a helyzetem, meggyőzve mindenkit, hogy ez mennyire hihetetlen jó ötlet. Bár semmit nem tudtam a helyről, leszámítva, hogy Mostar testvértelepülése Kaposvár, és meglepően sok nemes arcélű labdarúgó származik innen.

Akkor még én magam sem tudtam, miért olyan jó döntés az ország és az időpont, de szerencsére Mostarban megleltem a választ: nyáron hétszentség, hogy durvább a helyzet, mint a 2000-es évek elején egy Linkin Park koncerten az első sorokban. A turisták hordái biztos letarolnának, és nem hagynák, hogy Mostar belopja magát a szívembe. A hely óvárosa olyan bájos és apró, hogy nyáron limitálnám a befogadóképességét, s napi 1000 látogató felett kitenném a kapuira a megtelt táblát.

Szarajevóból két és fél óra buszúttal jutottunk el a mostari pályaudvarra. Az óvárosba tartva persze megcsapott minket a háború még hátrahagyott emléke egy-két szétlőtt, roskatag lakóház képében. Ám elérve a Neretva folyót, elhagytuk a szörnyű kilencvenes éveket, hogy visszamenjünk az oszmán időkig. Utunkat pasmina árusok és álmos kóbor kutyák keresztezték, míg elértünk az Öreg hídig, ahol csendes, szemerkélő esőben megismerkedhettünk a hídugróval, aki néhány márka összekalapozása után a mélybe veti magát.

Lássátok hát, mi mit láttunk. Sétáljunk együtt Mostarban!