Péntek volt, napos idő és Balkán. A reptér információs pultjánál a kedves hölgy felvilágosított, hogy a következő busz a belvárosba 40 kerek perc múlva indul, így hivatalosan is rengeteg időnk maradt. Kiléptem a reptér egyetlen termináljából, hogy nagyokat szippantsak a novemberi levegőből, mely a vártnál sokkal barátságosabban kúszott az orromba, a legkevésbé sem volt csípős. Magára hagytam Dávidot, aki éppen egy helyi SIM-kártya beüzemelésével harcolt, hogy válsághelyzetben bárhol rá tudjunk keresni, hogyan mondják bosnyákul: ,,Segítség’’, vagy ,,Jaj de finom ez a csevap’’.

Mikor otthagytam, még a SIM-kártya állt nyerésre. Gondoltam, ez olyan férfias dolog, hagyom egy kicsit magyarul káromkodni, úgyse érti senki. Ahogy ballagtam, megpillantottam egy kifüggesztett menetrendet az említett ,,ráérünk még” járattal és pár méterrel előtte egy emberekkel tömött kék-fehér csíkos buszt. A sofőr kedvesen rám mosolygott, és kérdésemre elmondta angolul, hogy a belvárosba tart – végignézett a jármű hátuljában tömörülő verejtékező tömegen. – Mondjuk, 5 perc múlva indulhatunk.

Dávid, a beüzemelt bosnyák SIM-kártya és az én hátam mögött csukódott a busz ajtaja – mondjuk 5 perc múlva. Üdv Szarajevóban, éljen a Balkán!

 

Az óvárosi időgép

Az oszmán építészetű óváros, a Baščaršija határait átlépve profi, ám láthatatlan időgépünk röpke öt-hatszáz évet repített vissza a múltba. A meghitt kis utcák kellően beszippantottak és sodortak portékásról-portékásra, sarokról sarokra, pont amerre kellett. Az ,,rémisztően lehangolónak” tartott novemberi hónapban több kóbor macska járt az utcán, mint hátizsákos turista. Olykor persze feltűnt vakufény-áradatban egy-egy távol-keleti csoport – hát hol nem szokott? –, de őket gyorsan tovább kalauzolta esernyővel hadonászó vezetőjük.

 

 

Az ilyen helyek azok, ahol istenkáromlás bekapcsolni a Google térképet, emellett abszolút felesleges is. Minden sikátornál kijelentettem, hogy ez a kedvencem, röpködtek a tökéletes fotók az égbe törő minaretekről. Közben felhörpintettünk egy sárízű török kávét, és elsétálunk Ali Pasha dzsámija mellett. Itt férfiak gyülekeznek a péntek déli imára. Mindig lenyűgözött, ahogy a muszlim hitű férfiak mit sem törődnek az időjárással, az esővel és a fagyos földdel. Ha nem férnek be a dzsámi színpompás szőnyegére, nem indulnak csalódott képpel haza (,,Oh, majd jövő pénteken is jó lesz.’’). Ha kiszorulnak a falak közül, ha kackiás bajszukat a szél borzolja össze, akkor is leterítik imaszőnyegeiket a puszta földre, hogy elmondhassák legfontosabb imájukat az iszlám szent napján.

 

 

A szerelmes Lanovka

2018 májusában újraindult a Lanovka! Szarajevó kabinos felvonója a balkáni háborúban semmisült meg, de köszönhetően a hős Edmond Offerman holland származású amerikai orvosnak, aki – vélhetően egy madárcsicsergős langyos délutánon – szerelembe esett egy bosnyák hölggyel, nagy összeget invesztált a szerkezet újjáépítésébe. A sztoriról könnyedén bestsellert írhatna Danielle Steel, ám a lanovkát megtalálni már nehézkesebb. A felvonó felé mutató táblák zavarba ejtően össze-vissza mutatnak, már ha léteznek. Segítségül hívtuk csoda-SIM-kártyánkat és a Google térképet, melyek egy kék Fordot vezető családapa iránymutatásával kiegészülve elvezettek egy alumínium kertkapuig. Akármennyire Balkán ez a Szarajevó, azért ez nekünk is fura volt – Edmond csak építtetett volna egy tisztességes bejáratot! Kinyitottuk a kaput, megkerültük az épületet, és hopp, ott várt minket a híres lanovka főbejárata. Helyieknek 5 euró, külföldieknek 10 euró. Fogtunk magunknak egy szimpatikus zöld színű kabint, hogy pár perc alatt felhúzzon minket a Trebevic-hegyre.

 

 

A kilátásra szofisztikáltan csak annyit tudok mondani, pazar. A hegyen ugyancsak megtalálhatóak az 1984-es téli olimpia rohadásnak indult helyszínei, megtalálásuk pedig igazi kihívás, a táblák itt sem gyakoriak, legfeljebb bosnyákul. A régi jól bevált módszert is alkalmazhattuk volna, miszerint bekötöm a szemem egy sállal, Dávid meg megpörget, és ahol megállok, arra megyünk tovább. Helyette csak szerencsénk volt, így leltünk rá a málladozó bobpálya darabjaira. A poszt-apokaliptikus élményt csak fokozta az eleredő eső, melyet néhány arra járó zombi tehetett volna még szürreálisabbá. Sajnos ez elkergetett más sportlétesítmények felfedezésétől.

 

 

Mi fért bele nekünk 3 napba?

Baščaršija – avagy az emlegetett Óváros és galambokkal tömött főtere

 

Gazi Husrev Bey dzsámija

 

Latin-híd és környéke

 

Lanovkával fel a Trebevic-hegyre

Téli olimpia helyszíne

War Childhood Museum

 

Egy nap Mostarban (erről legközelebb részletesebben)

 

Ennyi fért bele Szarajevóba. Inkább benyomásokkal teli volt ez a bejegyzés, mint hihetetlenül informatív, de ilyet is szeretek néha 🙂 Szép hetet Mindenkinek 🙂 Vegyetek repjegyet Boszniába, főleg, mert piszok olcsó 😉